Hódmezővásárhelyi SZC Csongrádi Sághy Mihály Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium

Hódmezővásárhelyi SZC Csongrádi Sághy Mihály Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium

Az iskola épületét 1976-ban adták át, akkor korszerű, jól felszerelt intézmény volt. Szemléltető eszközeivel, zárt láncú televíziós rendszerével kiemelkedő volt a városban, de még az országban is. 1993-ban került átadásra a sportcsarnok, amely megoldotta az addig szabadtéri sportpályákon és tanteremben folyó testnevelés gondját, s a létesítmény fontos szerepet tölt be a város életében is. 16.000 kötetes könyvtár áll a tanulók és tanárok rendelkezésére. Az informatika szakcsoport oktatása korszerűen felszerelt számítógépes tantermekben történik. A kereskedelem és vendéglátó szakma csoportok számára a taniroda van kialakítva. Rendelkezünk CNC géppel, melyek a gépész technikusképzés szakmai színvonalának emelését biztosítják, valamint PLC oktatáshoz szükséges laboratóriummal és mérőlaborral is. A kőműves és ács, állványozó szakma oktatása iskolai tanműhelyben történik, s szintén jól felszerelt tankonyha és tankert áll a falusi vendéglátó szakmunkástanulók rendelkezésére. 2012 szeptemberétől a faipari csarnok gépei, eszközei az iskola tulajdonába kerültek, a faipari képzés az iskola tanműhelyében folyik. Intézményünkben megvalósul az integráció és az inkluzív pedagógia. Az iskolánk többcélú intézmény: szakgimnázium, szakközépiskola és kollégium. Az intézményben felnőtt oktatás is folyik nappali/levelező tagozatos képzés, érettségire felkészítés időtartama 2 év, a 16 évet betöltött, szakmai bizonyítvánnyal rendelkező, vagy középiskola 9-10. osztályát elvégzett tanulók részére 21 éves korig. A nevelőtestület minden tagjának feladata legmagasabb szinten a lehetőségeket legjobban hasznosítva nevelni, oktatni iskolánk tanulóit, a NAT, a kerettantervek és a pedagógiai program alapelvei, értékei, cél- és feladatrendszerének maradéktalan betartása és teljesítése, szakmailag, pedagógiailag tovább képezni magát, a település és az iskola érdekeit szem előtt tartva tevékenykedni.
Az intézményben oktatott szakmák
Tovább az intézmény honlapjára
További képzési lehetőségek és információk tanulóinknak és érdeklődőknek!