Projektek
Erasmus+ 2025-1-HU01-KA122-VET-000343719
A Hódmezővásárhelyi SZC Eötvös József Technikum projektje
Erasmus+ 2025-1-HU01-KA122-VET-000343719 "Nemzetközi mobilitás és partnerségek: szakmai és nyelvi kompetenciák fejlesztése és hosszú távú együttműködések kiépítése az Eötvös József Technikumban"
Pályázattípus KA122-VET - Rövid futamidejű mobilitási projektek a szakképzési szektorban (KA122-VET)
A tervezett tanulói mobilitások célja, hogy a résztvevő diákok nemzetközi környezetben szerezzenek szakmai tapasztalatot, fejlesszék gyakorlati készségeiket, valamint megismerjék a fogadó ország szakmai kultúráját és munkamódszereit. A program során kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy a résztvevők között legyenek kevesebb lehetőséggel rendelkező fiatalok is, akik számára a mobilitás különösen fontos esélyt jelent a szakmai és személyes fejlődésre. Az ő részvételüket prioritásként kezeljük, és biztosítjuk számukra a szükséges támogatást.
Az első tanulói mobilitás során 12 szépészeti szakirányban – fodrász és kozmetikus – tanuló diák és 2 kísérő látogat el Olaszországba, Milánóba 2026 februárjában-márciusában. A résztvevők szakmai gyakorlaton vesznek részt helyi szépségszalonokban, ahol a legújabb fodrászati és kozmetikai technikákat sajátítják el. A program során megismerkednek a legmodernebb hajvágási, festési és hajformázási eljárásokkal, valamint speciális arc- és testkezelésekkel, elektrokozmetikai eljárásokkal. Az olasz szépségipar sajátosságainak megismerése mellett a résztvevők fejlesztik kommunikációs készségeiket és ügyfélkezelési kompetenciáikat. A szakmai programot kulturális tevékenységek egészítik ki, amelyek során a diákok betekintést nyernek az olasz kultúrába és hagyományokba.
A második mobilitás keretében 12 sportedző és sportszervező tanuló, valamint 2 kísérő utazik Spanyolországba, Córdobába 2026 tavaszán. A program során a résztvevők helyi sportakadémiákon vagy sportklubokban vesznek részt edzéseken, ahol megismerik a spanyol sportedzés és sportszervezés módszereit. Lehetőségük nyílik sportáguk technikai és taktikai elemeinek elsajátítására. A program hozzájárul a résztvevők szakmai fejlődéséhez, valamint nyelvi és interkulturális kompetenciáik bővítéséhez. Az utazást megelőzően két fő munkatárs előkészítő látogatást tesz 2026 januárjában, hogy egyeztessen a fogadó szervezettel, ellenőrizzék a balesetmegelőzési intézkedéseket, valamint biztosítsák a program zavartalan lebonyolítását. A szakmai program ennél a mobilitásnál is kiegészül a kulturális tevékenységekkel, hogy a résztvevő tanulók jobban megismerhessék a spanyolt kultúrát és életstílust.
Mindkét mobilitás hozzájárul a résztvevő tanulók szakmai kompetenciáinak bővítéséhez, az európai munkakultúra megismeréséhez, valamint személyes és szakmai fejlődésükhöz. A kevesebb lehetőséggel rendelkező résztvevők integrációját és sikeres részvételét kiemelten kezeljük, és számukra külön támogatási lehetőségeket biztosítunk.


GALÉRIA
Erasmus+ utazás-Eötvös



