Hírek
HSZC
- a HSZC diákjai
- Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum
- HSZC iskolái
Több mint ötszáz diák ballagott a HSZC intézményeiből
A Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum intézményeiben idén is jelentős számú végzős diák búcsúzott, ami jól mutatta a térség szakképzésének erejét és szerepét.

A ballagások nemcsak az iskolai évek lezárását jelentették, hanem egy új életszakasz kezdetét is a fiatalok számára.
Az adatok szerint összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon. Az intézmények közül a legtöbb végzős a HSZC Szentesi Zsoldos Technikumhoz kötődött, ahol 6 osztályban 112 diák ballagott. Jelentős létszámmal búcsúzott a HSZC Makói Návay Lajos Technikum és Kollégium és a HSZC Eötvös József Technikum is, előbbiben 100 fő 5 osztályban, utóbbiban 96 fő 4 osztályban zárta az évet. A HSZC Corvin Mátyás Technikum és Kollégium 5 osztályban 73, míg a HSZC Szentesi Boros Sámuel Technikum 3 osztályban 68 végzőst adott. A HSZC Szentesi Pollák Antal Technikum 2 osztályban 51 tanulót, a HSZC Csongrádi Sághy Mihály Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium pedig 1 osztályban 23 diákot bocsátott útjára, így összességében több mint félezer fiatal lép ki a munkaerőpiacra vagy folytatja tanulmányait a felsőoktatásban.
Sok sikert kívánunk az előttetek álló úthoz, és bátorságot ahhoz, hogy megvalósítsátok mindazt, amiről álmodtatok!
KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Kiválósági Díj – A Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum oktatóinak munkáját ismerték el
Ünnepélyes keretek között adták át a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Kiválóságai Díjait szerdán délután a szentesi Tóth József Színház és Vigadóban.
HSZC

Az idei tanév legjobb eredményeit elért diákjait köszöntötték
Nagyon szép hagyomány a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum életében, hogy a tanév végének közeledtével köszöntik azokat a diákokat, akik kiváló eredményeket értek el rangos országos versenyeken. Ez most sem volt másképp.
HSZC

A kamara is elismerte a Návay diákjának országos SZKTV-sikerét
Borcsa Lóránt Levente a vármegye legkiemelkedőbb szakmai versenyzője!
HSZC


