Ugrás a fő tartalomra

6800 Hódmezővásárhely, Bajcsy-Zsilinszky Endre u. 7-9.


+36 (62) 202-475

Széchenyi 2020

Hírek


2025. jún. 11.
HSZC
  • pedagógusnap
  • főzőverseny
  • HSZC iskolái
  • Makó

Tizennégy csapat sütött-főzött a Centrum rendhagyó pedagógusnapján

A makói Maros-part adott otthont június 10-én a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum rendhagyó pedagógusnapjának.

Tizennégy csapat sütött-főzött a Centrum rendhagyó pedagógusnapján

Első alkalommal szervezte meg a makói Maros-parton a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum a rendhagyó pedagógusnapját, melyen 350-en vettek részt. Kincses Tímea főigazgató kiemelte: a hagyományos keretek közül egy kicsit kiszabadulva, egy kötetlen szabadidős programot szerveztek mind a hét szakképzési intézmény dolgozói számára, többek között azt is megünnepelve, hogy idén ünneplik a HSZC alapításának 10. évfordulóját. A vidám nap középpontjában a főzőverseny állt, melyre összesen tizennégy csapat nevezett, a legkülönfélébb ételek készültek, a babgulyástól kezdve a pörköltön át egészen a lazaclevesig. 

pedagógusnap a Maros parton

Az elkészített finomságokat egy zsűri értékelte, melynek egyik tagja Sági Szilárd volt. A népszerű Hal a tortán gasztro-reality műsor egykori vezetőjétől megtudtuk: nagyon fontosak az ilyen jellegű rendezvények, mert a közös sütés-főzés nemcsak arra jó, hogy egy jót együnk az eredményéből, hanem kiváló közösségépítő szerepe is van. Hiszen az előkészületek, a sütés és a főzés során össze kell dolgozni, ami erősítő egy-egy társaság vagy munkaközösség összetartozását.

pedagógusnap a Maros parton

A zsűri másik tagja dr. Magyar Zita, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal elnöke volt, aki arról számolt be: az ételek kóstolása előtt egy fantasztikus élményben lehetett része Makón, ugyanis átcsúszott a Maros folyó fölött kifeszített kötélpályán. Hozzátette: egy olyan évet zártak, melynek a számvetésén túl az is fontos, hogy a szakképzésben résztvevő oktatókkal, dolgozókkal kötetlenül tudjanak beszélgetni, átélve mindazt, ami eddig körbe vette őket. 

pedagógusnap a Maros parton

Az átalakított szakképzési rendszernek köszönhetően – fogalmazott az elnök – egy nagyon kemény megmérettetésen vannak túl, hiszen most vizsgáztak az első technikus tanulók a 13. év végén. Egyre nagyobb a fiatalok érdeklődése a szakképzés irányában, ami nagyon jó, hiszen az átalakításnak épp ez volt a célja, hogy minél több általános iskolai végzős szakmát válasszon, illetve az is, hogy növekedjen azon felnőttek száma, akik egy másik szakmát is el kívánnak sajátítani a már meglévő mellett. A munkaerőpiacon is nagy jelentősége van annak, hogy a középiskolát befejező diák az érettségi mellé egy szakvizsgát is szerez.

pedagógusnap a Maros parton

A keddi esemény alapkezdeményezője a HSZC Makói Návay Lajos Technikum és Szakképző Iskola volt, melyet a Centrum kibővített és programokkal gazdagított. A házigazda szakképzési intézmény igazgatója, Papós András elmondta: ők háromféle étellel készültek a versenyre, így három csapattal is neveztek. Az egyik marhapörköltet főzött, a másik pedig vajdasági ihletésű szármát, a harmadik pedig grillen sütött finomságokat, melyek mellé görögsalátát kínáltak. Az igazgató kifejtette: a hét intézmény teljes tantestülete nagyon ritkán tud találkozni egymással, ezért nagyon fontos az ilyen közös, nagy esemény.

pedagógusnap a Maros parton

A díjnyertes csapatok:

  1. helyezett: a HSZC Sághy Mihály Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium JólakottSághy csapata favágólevessel (gomba marhahús, zöldségek, tejszínes tárkonnyal ízesítve)
  2. helyezett: a HSZC Corvin Mátyás Technikum és Kollégium Sündörgők csapata lazaclevessel
  3. helyezett: a HSZC Návay Lajos Technikum és Kollégium Grillguruk csapata grillezett ételekkel

GALÉRIA

pedagógusnap Maros part

pedagógusnap a Maros parton
pedagógusnap a Maros parton
pedagógusnap a Maros parton

Megosztás

KAPCSOLÓDÓ HÍREK


Jószolgálati Emlékérem átadó

Elismerés a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum oktatóinak – Átadták az Oktatói Szolgálati Emlékérmeket

Öt kiváló oktató vehette kézbe az Oktatói Szolgálati Emlékérmet a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrumból, elismerésként több évtizedes, kiemelkedő, lelkiismeretes és példamutató oktatási munkájáért.

2025. júl. 7.
HSZC
Családbarát Munkahely

Családbarát Munkahely Díjat kapott a Centrum

A Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum sikeresen pályázott a Kulturális és Innovációs Minisztérium pályázatán, és elnyerte a Családbarát Munkahely Díjat.

2025. júl. 4.
HSZC
Nyári Tábor

Játszva tanítanak a Centrum népszerű táborai

A Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum a Csongrád-Csanádi Kereskedelmi és Iparkamara támogatásával idén tíz tábort szervez az általános iskolák felső tagozatos diákjai számára.

2025. júl. 2.
HSZC


KIMIKK
CsmkikEmberi Erőforrás TámogatáskezelőEmberi Erőforrások MinisztériumaHatártalanulHódmezővásárhely mobilalkalmazásNemzeti Tehetségkutató Program
Széchenyi 2020

    • SZC logo fehér
    • Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum

      6800 Hódmezővásárhely, Bajcsy-Zsilinszky Endre u. 7-9.

    • Telefon: +36 (62) 202-475

      E-mail: hszc.titkarsag@hiszk.hu

      OM azonosító: 203039

      Felnőttképzési nyilvántartás száma: B/2020/007549; E/2020/000182


    2025Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum