Ugrás a fő tartalomra

6800 Hódmezővásárhely, Bajcsy-Zsilinszky Endre u. 7-9.


+36 (62) 202-475

Széchenyi 2020

Hírek


2022. aug. 17.
HSZC
  • oktatás
  • felnőttek oktatása
  • sajtótájékoztató

Szerezz szakmát gyorsan, ingyenesen, akár munka mellett is!

A Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum összesen 86 képzést hirdetett meg a felnőtteknek, melyek ingyenesen elvégezhetők, sőt, amennyiben a gyakorlatot biztosító partnerrel szakképzési munkaszerződést kötnek, munkabért kaphatnak a képzés idejére – derült

Szerezz szakmát gyorsan, ingyenesen, akár munka mellett is!

Kincses Tímea, a Hódmezővásárhelyi SZC főigazgatója elmondta, hogy a gazdaságban zajló gyors technológiai változások, a digitalizáció térhódítása, az új munkakörök megjelenése következtében a munkaerőpiaci igények megváltoztak, szükség van felnőttkorban is szakmatanulásra.

„A Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum (HSZC) megalakulása óta kiemelt figyelmet fordít a felnőttek oktatására. Évente 1500-2000 fő vesz részt intézményeinkben különböző képzéseinken, s eddig mintegy 8000 fő szerzett szakmai képesítő bizonyítványt nálunk. 2020 óta megújult rendszerben tanulhatnak a felnőttek, amely egy rugalmas, igényekhez igazodó képzési rendszer” – fogalmazott a főigazgató.

  • Az új rendszerben 2 szakma és 1 szakképesítés ingyenesen megszerezhető
  • A képzésbe való belépésre bármely életkorban van lehetőség;
  • Az oktatásszervezés igazodik a résztvevők egyéni élethelyzetéhez, munkahelyi elfoglaltságához;
  • Beszámítjuk az előzetesen megszerzett tudást: korábbi végzettségeket, gyakorlati tapasztalatokat. Ezzel a képzés egyes tananyagegységei alól felmentést adunk, s amellyel csökkenthető a képzési idő hossza. Így az oktatás 6 hónap és 1,5 év között valósulhat meg a szakmai program óraszáma és a jelentkezők előzetes tudása alapján;
  • A képzések heti 1-2 nap elfoglaltságot jelentenek;
  • Online oktatási formát is alkalmazunk egy-egy tananyagrész feldolgozására;
  • Gyakorlatorientált képzéseket valósítunk meg magas óraszámban, főként vállalati/intézményi partnereknél folyik a gyakorlati oktatás;
  • Távoktatási tananyagokkal segítjük az otthoni tanulást.

A képzéseket Csongrád-Csanád megye négy városában lehet elvégezni. Szentesen a Boros, Pollák és Zsoldos tagintézményekben, Csongrádon a Sághyban, Makón a Návayban és Hódmezővásárhelyen az Eötvös és Corvin iskoláinkban.

A képzési paletta széles, az ipari szakmáktól kezdve a szolgáltató szektor szakmáin át az ügyviteli szakmákig számos lehetőség közül válogathatnak az érdeklődők.

A képzések szeptemberben indulnak a beiratkozás függvényében, de folyamatosan lehet jelentkezni a tanév során az iskolákban, ugyanis megfelelő létszám esetén ettől eltérő időpontban is indulhatnak képzések.

A sajtótájékoztatón Szilágyi Melinda, a Manó Faló Kft. egyik üzemeltetője elmondta, hogy számára is rendkívül hasznos volt a HSZC által nyújtott képzés. Hódmezővásárhelyen a Corvinban járta ki a Pincér - vendégtéri szakember képzést, és az ott tanultakat immáron a gyakorlatban is használni tudja. Mindenkinek csak ajánlani tudja, hogy tanuljon szakmát felnőttként is, hiszen egy jó szakemberre mindig szükség van!

Teljes képzési kínálatunk ITT megtekinthető, iskoláink honlapján pedig az ott induló képzésekről lehet tájékozódni.

GALÉRIA

Szerezz szakmát gyorsan, ingyenesen, akár munka mellett is!

Felnőtteknek szóló képzések-sajtótájékoztató
Felnőtteknek szóló képzések-sajtótájékoztató
Felnőtteknek szóló képzések-sajtótájékoztató

Megosztás

KAPCSOLÓDÓ HÍREK


honlap kép

INGYENES felnőttképzések

SZEREZZ INGYEN ÉS GYORSAN SZAKMÁT!

2023. márc. 28.
HSZC
Sághy kollégium átadó 2025

Összesen 105 millió forintból újult meg a csongrádi Sághy az idei tanévben

A Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum intézményei folyamatosan megújulnak! Legutóbb a Csongrádi Sághy Mihály Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumban volt egy jelentősebb korszerűsítés.

2025. ápr. 30.
HSZC
Ágota futás 2025

A Centrum diákjai és dolgozói is rajthoz álltak a jótékonysági Ágota Futáson

Óriási sikerrel rendezték meg a szombaton a szegedi Dóm téren a II. Ágota Futást, melyen a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum 73 diákja, valamint dolgozói is részt vettek.

2025. ápr. 29.
HSZC


KIMIKK
CsmkikEmberi Erőforrás TámogatáskezelőEmberi Erőforrások MinisztériumaHatártalanulHódmezővásárhely mobilalkalmazásNemzeti Tehetségkutató Program
Széchenyi 2020

    • SZC logo fehér
    • Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum

      6800 Hódmezővásárhely, Bajcsy-Zsilinszky Endre u. 7-9.

    • Telefon: +36 (62) 202-475

      E-mail: hszc.titkarsag@hiszk.hu

      OM azonosító: 203039

      Felnőttképzési nyilvántartás száma: B/2020/007549; E/2020/000182


    2025Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum