Hírek
HSZC
- OSZTV
- verseny
- rendezvény
- HSZC Makói Návay Lajos Technikum és Kollégium
OSZTV sikerek
Véget ért a pénzügyi-számviteli ügyintéző szakma tanulmányi versenyének országos döntője, aminek három napon át Makó adott otthont. A vármegye legjobbja a házigazda Návay Lajos Technikum diákja, Asztalos Amanda lett – ötödik helyen végzett.

Bíztam a jó eredményben, sokat készültem, de ez a helyezés minden várakozásomat felülmúlta.
- mondta Asztalos Amanda, a makói Návay Lajos Technikum 13. évfolyamos diákja, miután kiderült, a pénzügyi-számviteli ügyintéző szakma tanulmányi versenyének országos döntőjében Csongrád-Csanád vármegyéből ő szerepelt a legjobban. Ötödik helyezett lett. Ezzel a teljes felvételi vizsga alól mentesült, aminek hasznát fogja venni, szándékai szerint ugyanis továbbtanul majd a szegedi egyetemen.
A nagynénémnek, Hájas Petrának köszönhetően választottam ezt az utat, ő a példaképem
– tette hozzá.
A döntőbe egy másik makói diák, Szekeres Dóra is bejutott. Ő nem ért el kiemelkedő helyezést, helytállását oklevéllel ismerték el.
A versenyre, mint korábban megírtuk, két kategóriában szerte az országból összesen 335-en neveztek be. Közülük a legjobb 60 utazhatott a Maros-parti városba felkészítő tanáraikkal együtt. A döntő versenyei rangos szakmai zsűri értékelése mellett szerdáig tartottak; ez utóbbiak helyszíne a Návay Lajos Technikum épülete volt. A távolabbról érkezett résztvevőket a Pulitzer-kollégiumban szállásolták el, a megnyitót és a díjátadó ünnepséget a Korona konferenciaközpontban tartották.
Makó nem először rendezte meg az országos döntőt, öt évvel ezelőtt is kapott felkérést a pénzügyi tárcától – alighanem azért, mert a városban szeretettel Keriként emlegetett iskola tanulói rendre jól szerepelnek a hasonló versenyeken. Papós András igazgatótól megtudtuk, korábban elnyerték a legjobb felkészítő iskola címét is, diákjaik pedig sok értékes helyezést, köztük jó néhány első díjat szereztek. Kollégáinak nagy feladat volt a rangos verseny megszervezése, amit értékelése szerint hibátlanul oldottak meg.
Forrás: www.delmagyar.hu
KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Kiválósági Díj – A Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum oktatóinak munkáját ismerték el
Ünnepélyes keretek között adták át a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Kiválóságai Díjait szerdán délután a szentesi Tóth József Színház és Vigadóban.
HSZC

Az idei tanév legjobb eredményeit elért diákjait köszöntötték
Nagyon szép hagyomány a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum életében, hogy a tanév végének közeledtével köszöntik azokat a diákokat, akik kiváló eredményeket értek el rangos országos versenyeken. Ez most sem volt másképp.
HSZC

A kamara is elismerte a Návay diákjának országos SZKTV-sikerét
Borcsa Lóránt Levente a vármegye legkiemelkedőbb szakmai versenyzője!
HSZC


