Hírek
HSZC
- HSZC Makói Návay Lajos Technikum és Kollégium
Megkezdődött a jubileumi tanév a Keriben
1923-ban 32 tanulóval kezdte meg működését Makó híres oktatási intézménye, idén pedig, a 100. tanévben 58 kinevezett oktatóval, 7 óraadóval, 1 igazgatóval és 4 helyettesével, 25 osztállyal és ezekben közel 700 tanulóval, illetve felnőttel kezdődött meg az
Az ünnepélyes tanévnyitón Kincses Tímea, a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum főigazgatója elmondta, hogy a KERI Alma Materként gyökerévé vált mindazon egykori diáknak, akik innen indultak el szakmai sikerei felé, és szárnyakat adott azoknak, akik az itt kapott tudásra alapozva járták be a világot.
„A jubileumi tanév lehetőséget ad arra, hogy számos program keretében megemlékezzünk a régmúlt diákjairól és oktatóiról, visszatekintsünk az elmúlt 100 tanév eredményeire, sikereire. Örök érték volt a KERI életében a közösségépítés: a KERI anno Facebook oldal több mint 1700 látogatója aktívan posztolja a középiskolás évei emlékeit. Az egykori KERI bálak túlszárnyalták bármely városi bálak hangulatát. Kívánom Nektek, gazdagodjatok Ti is minél több olyan élménnyel, amelyet egy-egy osztálytalálkozón majd szívesen elevenítetek fel! Érezzétek meg Ti is a KERI-s lét varázsát és énekeljétek együtt: „egy vérből valók vagyunk!” – fogalmazott a főigazgató.
Papós András, a HSZC Makói Návay Lajos Technikum és Kollégium igazgatója arról beszélt, hogy az iskola az egész város szövetéhez jelentős és meghatározó szálakkal kötődik.
„Vajon, akik 100 évvel ezelőtt itt kezdték a tanulmányaikat gondoltak-e arra, hogy olyan összetartó közösség első tagjai lesznek, akik mind büszkén mondják majd, én is Keris voltam. Akik felismerték az iskola alapításának szükségességét, érezték-e, hogy döntésüket mára 100 év fogja igazolni. Eszükbe jutott-e, hogy 36522 nappal később, miközben a Maroson kb. 1012 köbméter víz folyt le, mi itt ülünk majd egy 650 fős iskola ünnepélyes tanévnyitóján, ahol 133 nappalis, kilencedikes tanuló kezdi életének új szakaszát?! Most rajtunk a sor! Gondoljuk végig, milyen szerencsések vagyunk, hogy egy ilyen esemény hozhat össze bennünket” – hangzott el a tanévnyitó beszédben.
A tanévnyitón felszólalt Kopányi Mihály, a Világbank egykori munkatársa is, aki életútjáról mesélt. Elmondta, hogy pályafutása a Keriben kezdődött, és ha valaki szorgalmasan tanul, megszerzi a kellő tudást, akkor bármilyen célt teljesíteni tud.
A 100. tanévre rengeteg programmal készülnek az intézményben. Egész évben ünnepelnek, és hirdetik: a Keri már 100 éve meghatározó a magyar oktatás színpadán.
A programokról az iskola weboldalán és közösségi oldalain lehet folyamatosan tájékozódni.
GALÉRIA
Megkezdődött a jubileumi tanév a Keriben
KAPCSOLÓDÓ HÍREK
Centenáriumi évre készül a HSZC Makói Návay Lajos Technikum és Kollégium
Az idei évben ünnepli fennállásának 100. évofdulóját Makó egyik legszínvonalasabb oktatási intézménye, a HSZC Makói Návay Lajos Technikum és Kollégium. A centenáriumot színes programokkal tervezik felejthetetlenné tenni.
HSZC
Megújul a HSZC Makói Návay Bajza utcai intézménye
A Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum 1 939,476 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült.
HSZC

A jövőt kínálják a fiataloknak – A BYD és a HSZC együttműködése
A szakképzésben tanuló fiatalok számára különösen fontos szándéknyilatkozatot írtak alá a szegedi BYD, a KIM és a térség oktatási intézményei, köztük a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum.
HSZC