Hírek
HSZC
- pályázat
- fejlesztések
- HSZC Makói Návay Lajos Technikum és Kollégium
Meghaladta az 50 százalékos készültséget a makói Keri új komplexumának építése
A tervek szerint halad a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum makói Bajza utcai 21. századi szakképzési komplexumának a kialakítása.

Pénteken bejárást tartott a helyszínen a Centrum főigazgatója, Kincses Tímea és kancellárja, dr. Ambrus Norbert, valamint az önkormányzat részéről Czirbus Gábor alpolgármester.
Hatalmas volumenű építkezés folyik a makói Bajza utcában, a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum alakítja ott ki az új, 21. századi szakképzési komplexumát. Pénteken bejárást tartottak a helyszínen, amely során dr. Ambrus Norbert, a Centrum kancellárja kifejtette: tavaly május óta dolgozik a kivitelező és az előzetes terveket tartani tudja, így június végére be is fejeződnek a munkálatok. „A projekt nagyon fontos a Centrum számára, tavaly ünnepeltük a 10 éves fennállásunkat és elmondható, hogy ez a legnagyobb beruházásunk.” – fogalmazott a kancellár. Hozzátette: azért jelentős, mert nem csak infrastrukturális fejlesztést tartalmaz ez a közel 2 milliárd uniós forrásból megvalósuló projekt, hanem 600 millió forint értékű eszközbeszerzést is. Ez azt jelenti, hogy mind a diákok, mind a felnőttképzésekben résztvevők világszínvonalú gépsorokon sajátíthatják el a különféle szakmák fortélyait.
A pénteki bejáráson a kivitelezést végző cég részéről Rideg Zoltán, az RZB Invest Kft. ügyvezetője ismertette a munkálatok jelenlegi állását. „Tavaly december 31-ére elértük a kivitelezés 50 százalékos készültségét”. – emelte ki az ügyvezető. Ez azt jelenti, hogy az ütemterv szerint haladnak, hogy a külső homlokzati szigetelések jelentős része elkészült, a külső nyílászárók beépítése száz százalékban megvalósult, emellett nagyon jól haladnak a gépészeti alapvezetékek kiépítésével is nagyon jól haladnak. Ezeken kívül az épület hűtő-fűtő rendszerének a kialakítása meghaladta a 60 százalékot, illetve a festési munkálatokkal is nagyon jó állnak. A lapostetők esetében pedig befejeződtek a hő- és a vízszigetelések.
„Szerencsére többször is volt alkalmam bejáráson részt venni, így nagyon jól látom azt, milyen jól haladnak is az építkezéssel.” – árulta el Czirbus Gábor. Makó város alpolgármesterétől megtudtuk: egykoron pedagógusként egy évet tanított is a Bajza utca intézményben, össze se lehet hasonlítani az akkori állapotokat azzal, ami hamarosan itt megvalósul. Az alpolgármester szerint nem csak a város, hanem az egész térség profitálni tud ebből a modern komplexumból, hiszen olyan körülmények között tanulhatnak itt a diákok és a felnőttképzésben résztvevők, amik az egész országban egyedülállónak mondható. Emellett a térség vállalkozásai számára is pluszt tud majd nyújtani ez a létesítmény.
A projekt az Európai Unió finanszírozásával valósul meg.
RRF-2.2.2-23-2023-00013 azonosító számú,
„21. századi szakképző intézményfejlesztési program - Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum” című projekt

GALÉRIA
Meghaladta az 50 százalékos készültséget a makói Keri új komplexumának építése



KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Nyári élménytáborok, ahol kipróbálhatod a szakmákat
A Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum 2026 nyarán ismét izgalmas, egy hetes szakmai táborokkal várja az általános iskolásokat.
HSZC

Nyáron ismét pályaorientációs táborokat szervez a Centrum
A korábbi évekhez hasonlóan idén nyáron is négy városban szervez pályaorientációs táborokat a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum a Csongrád-Csanádi Kereskedelmi és Iparkamara támogatásával.
HSZC

Jószolgálati önkéntesség és pályaorientációs programok támogatása a Centrum intézményeiben
A pályaorientációt és a jószolgálatot összekapcsolva szerveztek programokat 2025 novembere és 2026 március között a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum mind a hét szakképzési intézményében.
HSZC


