Hírek
HSZC
- SkillFest
- rendezvény
- HSZC iskolái
- pályaorientáció
Makón is siker aratott a Skillfest!
Látvány, élmény és pályaorientáció – ezt kínálta a Hódmezővásárhelyi Szakképző Centrum által a tavalyi tanévben útjára indított fesztivál, a Skillfest.
Hódmezővásárhely és Szentes után október 18-án Makó adott otthont ennek a nem mindennapi eseménynek. Ahogy a másik két helyszínen, úgy a Maros-parti városban is óriási siker volt a Skillfest.
Első alkalommal adott otthont Makó a Skillfestünknek – mondta köszöntőjében Kincses Tímea. A Centrum főigazgatója kiemelte:
Küldetésüknek érzik azt, hogy a szakképzést a lehető legtöbb és legkülönbözőbb módon népszerűsítsék, ezért indították útjára még a tavalyi tanévben ezt a látványos, izgalmas programokkal és színpadi műsorokkal színesített pályaorientációs fesztiválsorozatot. Hozzátette: a négy városban működő hét intézményükben számtalan lehetőséget kínálnak mind az általános iskolák végzősei, mind azon felnőttek számára, akik valamilyen szakmát szeretnének elsajátítani. A választék óriási, hiszen több mint 50 féle különböző szakma közül lehet választani.
A főigazgató elmondta:
Az is nagyon fontos, hogy folyamatosan fejlesszék az intézményeiket, amire most nagyon jó példa a házigazda Hódmezővásárhelyi SZC Makói Návay Lajos Technikum és Kollégium, melynek jövő tavasszal adják át az új és 21. századi szakképzési komplexumát.
A makói Skillfesten 25 standon mutatkoztak be a kiállítók, köztük a Centrum hét szakképzési intézménye, rajtuk kívül a duális képzésben résztvevő partnereik, valamint az iparkamara, a kormányhivatal, a rendőrség, illetve felsőoktatási intézmények. Minden sátornál valamilyen érdekesség, újdonság fogadta a Széchenyi téren sétálókat. Itt nem érvényesült a mindent a szemnek, semmit a kéznek mottó, ugyanis nagyon sok mindent meg lehetett fogni, ki lehetett próbálni. Volt is miből válogatni, hiszen mesterségek garmada jelent meg Makón, egy helyen.
Természetesen a pályaorientációs rendezvényeken túl színpadi produkciók is szórakoztatták a jelenlévőket. A szervezők úgy állították össze a programot, hogy minden korosztály megtalálja a maga lehetőségeit. Többek között fellépett a Peter and Pan duó, de volt aikido bemutató is a Makó Budo Klub jóvoltából. Az eseményt bűvész is színesítette, valamint arcfestő és breakdance show, valamint rendészeti-és fodrászbemutatók is. Ezeken túlmenően még Tápai Szabinával is lehetett találkozni, de látványos LED-es fényshow is szórakoztatta a jelenlévőket. A modern dallamok szerelmeseinek sem kellett csalódnia, hiszen fellépett a makói Dj OceanEyes, valamint Regán Lili is.
GALÉRIA
Galéria
KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Sikerrel zárult a Centrum Jókai 200 projektje
Az Eötvös József Technikum adott otthont pénteken a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum által meghirdetett Jókai 200 elnevezésű projekt zárásának.
HSZC

A külső homlokzat szigetelésénél tart az új makói szakképzési komplexumának az építése
A kivitelező nagyon jól halad a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum makói, 21. szakképzési komplexumának a kialakításával.
HSZC
Törődj magaddal! A szűrés életet menthet!
A Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum dolgozói „Törődj magaddal! A szűrés életet menthet!” címmel vettek részt egy tájékoztató előadáson a Családbarát munkahely pályázat keretében.
HSZC


