Ugrás a fő tartalomra

6800 Hódmezővásárhely, Bajcsy-Zsilinszky Endre u. 7-9.


+36 (62) 202-475

Széchenyi 2020

Hírek


2025. febr. 24.
HSZC

    Kisbuszt kapott a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrumtól a makói Návay iskola

    Régi vágya teljesült a HSZC Makói Návay Lajos Technikum és Kollégium diákjainak, pedagógusainak azzal, hogy megkapták a már nagyon várt, 9 személyes kisbuszt.

    Kisbuszt kapott a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrumtól a makói Návay iskola

    Dr. Ambrus Norbert, a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum kancellárja adta át pénteken a járművet, illetve a díszdobozba tett kulcsát Papós Andrásnak, a makói intézmény igazgatójának. Most már a centrum valamennyi tagintézménye rendelkezik saját járművel, melyekkel országos versenyekre, kirándulásokra mehetnek a tanulók és a tanáraik.

    Vadonatúj, színes szalagokkal feldíszített Renault Trafic Combi gördült be pénteken a makói Návay iskola Posta utcai főépülete elé, ezzel a 9 személyes járművel ajándékozta meg a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum vezetősége a Návay iskolát. A pénteki ünnepélyes átadón dr. Ambrus Norbert kancellár elmondta: céljuk az, hogy a HSZC-hez tartozó hódmezővásárhelyi, szentesi, csongrádi és makói intézményekben a legmodernebb technikai eszközök, berendezések és járművek segítsék mind a szakképzést, mind a tanórákon túli programokat. A legújabb makóival együtt már öt jármű szolgálja ki ezeket az igényeket.

    A kancellár kifejtette: a tavalyi év végén, saját forrásból tudták a kisbusz beszerzését elindítani, ezzel is gyarapítva a centrum iskoláinak amúgy is kiemelkedő infrastrukturális hátterét, illetve eszközparkját. Kiemelt feladat, hogy a szakképzést minden formában támogatni tudják – ennek kapcsán megjegyezte – korábban volt egy nagyon jelentős informatikai beszerzése a centrumnak, melynek köszönhetően okostáblákkal, számítógépekkel és nyomtatókkal látták el az iskolákat. Ezzel megteremtve a digitális oktatás kereteit.

    A centrum tagintézményei közül eddig csak a makói nem rendelkezett saját kisbusszal. Papós András igazgató arról számolt be: régi álmuk teljesült most ezzel az ajándékkal, melyet városon belül egymástól igen távol lévő épületeik között tudnak majd használni, de országos versenyekre, illetve a határon túli testvériskolájukhoz is sokkal könnyebben juthatnak el. A návays diákok sikert sikerre halmoznak, vagyis egyre több nívós versenyre jutnak el, ahonnan kiváló eredményekkel térnek haza. A 2024-2025-ös tanévben is vár rájuk néhány jelentős megmérettetés, de most csak a felkészülésre kell minden erejüket fordítani, az utazásuk megoldott.

    Az igazgató hozzátette: természetesen Makón belül is vár majd feladat az új járműre. Iskolájuknak két telephelye is van a városban, az egyik a Posta, a másik pedig a Bajza utcában. Ezek között is folyamatosan ingázni fog a kisbusz. Ráadásul a Bajza utcában hamarosan elindul egy óriási, 2 milliárd forintos fejlesztés, melynek köszönhetően egy szakképzési komplexumot alakítanak ki.

    Harczman Evelin a keri 13. évfolyamos, pénzügyi-számviteli szakos tanulója is örömmel próbálta ki az új járművet. Megtudtuk tőle: már több országos versenyen is részt vett, valamint járt már a keri csíkszeredai testvériskolájában, de egyik helyszínre se volt egyszerű elutaznia. Ez szerencsére most már a múlt, hiszen a kisbusszal minden sokkal jobb lesz. A kollégista lány szerint megkönnyítették mind az ő, mind diáktársainak és tanáraiknak a mindennapjait ezzel az ajándékkal.

    GALÉRIA

    Kisbuszt kapott a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrumtól a makói Návay iskola

    Návay kisbusz átadás
    Návay kisbusz átadás
    Návay kisbusz átadás

    Megosztás

    KAPCSOLÓDÓ HÍREK


    SkillFest Makó 2026

    Szakmák, élmények és jövőtervezés a makói SkillFesten

    Második alkalommal adott otthont Makó a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum látványos pályaorientációs rendezvényének.

    2026. okt. 12.
    HSZC
    Találd ki magad 2026

    Iskoláink a „Találd ki magad!” pályaválasztási napokon

    2026. október 2–5. között rendezték meg a „Találd ki magad!” pályaválasztási napokat a Szegedi Agórában, amelyen mind a hét iskolánk részt vett.

    2026. okt. 8.
    HSZC
    Minikórház az iskolában – megújult az Eötvös József Technikum egészségügyi tanterme

    Minikórház az iskolában – megújult az Eötvös József Technikum egészségügyi tanterme

    Korszerű, a valódi egészségügyi intézmények hangulatát idéző tantermet adtak át a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Eötvös József Technikumában.

    2026. okt. 6.
    HSZC


    IKK
    Családbarát munkahelyCsmkikDaibau HungaryEmberi Erőforrás TámogatáskezelőEmberi Erőforrások MinisztériumaHatártalanulHódmezővásárhely mobilalkalmazásNemzeti Tehetségkutató Program
    Széchenyi 2020

      • SZC logo fehér
      • Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum

        6800 Hódmezővásárhely, Bajcsy-Zsilinszky Endre u. 7-9.

      • Telefon: +36 (62) 202-475

        E-mail: hszc.titkarsag@hiszk.hu

        OM azonosító: 203039

        Felnőttképzési nyilvántartás száma: B/2020/007549; E/2020/000182


      2026 • Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum