Hírek
HSZC
- HSZC Szentesi Pollák Antal Technikum
Együttműködési megállapodást kötött a Pollák és a Legrand
Szerda délelőtt ünnepélyes keretek között aláírták azt a megállapodást, amely alapján egy hosszútávú együttműködés alakult ki a Legrand Zrt. és a Hódmezővásárhelyi SZC Szentesi Pollák Antal Technikum között.
Az együttműködés célja, hogy a jövő, és a már végzett Elektronika és elektrotechnika ágazat szakemberei számára kézzelfogható és valódi értéket jelentő program, gyakorlati képzési, versenyfelkészítési helyszín álljon rendelkezésre, amely lehetővé teszi számukra a fejlődést annak érdekében, hogy a mai kor és a ma még nem is látható jövőbeli kihívásoknak megfelelő felkészítést kapjanak.
A Pollákban létrehoznak egy HSZC - Legrand oktató és versenyfelkészítő termet a fenti célok technikai hátterének biztosítása érdekében. Az így létrehozott bázist a Hódmezővásárhelyi SZC Szentesi Pollák Antal Technikum és a Hódmezővásárhelyi SZC Szentesi Zsoldos Ferenc Technikum diákjai, végzett tanulói, illetve a Legrand Magyarország Zrt. partnerei, munkatársai előzetesen egyeztett terv alapján használjak az iskolák tanórarend szerinti, versenyfelkészítési, illetve a Legrand Magyarország Zrt. oktatási tervei alapján.
Az ünnepélyes aláíráskor Kincses Tímea, a HSZC főigazgatója elmondta, hogy egy mérföldkőhöz érkezett a Pollák. Az iskola mindig kiváló szakembereket képzett, azonban a folyton változó világ újabb és újabb kihívások elé állítja az intézményt, amelyekhez rendre sikerrel alkalmazkodik. Ezt bizonyítja az is, hogy a TOP100 szakképző intézmények közé került a Pollák, valamint az elmúlt tanévben megannyi kiváló versenyhelyezést értek el a diákok. A főigazgató hozzátette, hogy a kiváló szakemberek képzéséhez elengedhetetlen a motivált diák, a felkészült oktató, és a megfelelő infrastruktúra – ami a Pollákban az elmúlt években folyamatosan fejlődött –, valamint elengedhetetlenek az olyan kiváló duális partnerek, mint amilyen a Legrand Zrt.
Károlyi László, a Legrand Magyarország Zrt. vezérigazgatója beszédében kitért arra, hogy a vállalat már hosszú évek óta támogatja a szakképzést. Meggyőződésük, hogy versenyképes országhoz versenyképes szakemberekre van szükség, akik oktatásáért mindent meg kell tenni. „Manapság a digitalizáció nem egy lehetőség egy vállalat, egy ország, egy intézmény számára, hanem elvárás. Mi emberek ugyanazok maradtunk, de a körülöttük lévő technológia változik, amit meg kell tanulnunk, hogy versenyképesek tudjunk maradni” – fogalmazott a vezérigazgató. Károlyi László hozzátette, hogy olyan tudást szeretnének megosztani a jövő szakembereivel, amelynek birtokában egyrészt felkészítik a tanulókat az életre és a szakmára, másrészt a versenyeken is kiváló eredményeket érhetnek majd el.
A megállapodás értelmében egy KNX labor kialakítására kerül sor, körülbelül 10 millió forint értékben.
GALÉRIA
Együttműködési megállapodást kötött a Pollák és a Legrand
KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Indul a SKILLFEST 2026!
A Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum idén harmadik alkalommal rendezi meg SKILLFEST pályaorientációs fesztiválsorozatát. Az első állomás Szentes, ahol az érdeklődőket izgalmas programokkal, bemutatókkal és személyes találkozásokkal várják.
HSZC

Nem egy szakmát kell választani, hanem a saját utat megtalálni
„Szakmák nyomában – Felfedezőút a jövődért” címmel második alkalommal rendezett pályaorientációs tanévnyitót a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum.
HSZC

Pályaorientációs tanévnyitó rendezvény
A rendezvény az általános iskolák vezetői, osztályfőnökei és pedagógusai számára nyújt hasznos információkat és szakmai támpontokat ahhoz, hogy a tanulókat még hatékonyabban támogathassák továbbtanulási és pályaválasztási döntéseikben.
HSZC


