Hírek
HSZC
- Cégek piaca
- rendezvény
- HSZC iskolái
- pályaorientáció
CÉGEK PIACA HÓDMEZŐVÁSÁRHELYEN!
A Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum intézményeiben ötödik éve rendezik meg a Cégek Piaca pályaorientációs rendezvényt, ahol az iskolák képzési kínálata mellett, a duális partnerekkel is megismerkedhetnek az érdeklődők. A „Cégek piacán” több korosztály
március 14-én Hódmezővásárhelyen a Balogh Imsi Sportcsarnokban az HSZC Eötvös József Technikum, a HSZC Corvin Mátyás Technikum és Szakképző Iskola és Kalmár Zsigmond Szakképző Iskola Intézménysége és duális partnereik mutatkoztak be. A vállalatok mellett a Csongrád-Csanád Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal Hódmezővásárhelyi Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztálya és két felsőoktatási intézmény – a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kara, a Neumann János Egyetem – is várta az érdeklődőket.
Csongrádon a Sághy Mihály Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium ugyanezen a napon rendezte meg a Cégek piacát.
A keddi rendezvénysorozat áprilisban folytatódik Makón a Návay Lajos Technikum és Kollégiumban, majd Szentesen a HSZC Szentesi Zsoldos Ferenc Technikum, a HSZC Szentesi Boros Sámuel Technikum és a HSZC Szentesi Pollák Antal Technikum szervezésben a helyi Művelődési és Ifjúsági Házban.
GALÉRIA
CÉGEK PIACA HÓDMEZŐVÁSÁRHELYEN!
KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Szakmák testközelből – harmadszor is várta a fiatalokat a szentesi SkillFest
Látványos bemutatók, játékos feladatok, izgalmas szakmák és színpadi produkciók várták a pályaválasztás előtt álló fiatalokat Szentesen.
HSZC

Hova? Tovább! V. Délmagyarország Állásbörze és Felnőttképzési EXPO
A Délmagyarország ötödik alkalommal rendezi meg a Szeged Plazában a Hova? Tovább! Délmagyarország Állásbörze és Felnőttképzési EXPO-t.
HSZC

SkillFest 2026 – Ahol a szakmák életre kelnek
Három helyszín, hét szakképző intézmény, rengeteg élmény és még több kipróbálható szakma
HSZC


