Hírek
HSZC
- általános iskolásoknak
- pályaorientáció
- oktatás
Augusztus végéig tart a felvételi időszak
AUGUSZTUS VÉGÉIG TART A FELVÉTELI IDŐSZAK A HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI SZAKKÉPZÉSI CENTRUMBAN A hónap végéig zajlik a jelentkezés a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrumban. Árva-Nagy Sándorné főigazgató elmondta, 4 város 9 intézményében összesen 13 ágazatban hird

A hónap végéig zajlik a jelentkezés a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrumban. Árva-Nagy Sándorné főigazgató elmondta, 4 város 9 intézményében összesen 13 ágazatban hirdetnek felvételt a diákok számára, többek között közlekedés és szállítmányozás, egészségügy, szépészet, valamint turizmus- és vendéglátás területeken. Felnőttképzésben 16 ágazatban 46 szakmát kínálnak.
„A felvételi időszak augusztus végéig tart, így érdemes mihamarabb lépni. Iskoláink elérhetőségei megtalálhatók a HSZC honlapján. De nemcsak az augusztus szól az iskola és a szakmakeresésről, mert ma már természetes, hogy felnőtt korban is tanulunk. A felnőtteknek szóló képzéseink több alkalommal is indulnak év közben a jelentkezések függvényében, így például szeptember mellett februárban, áprilisban és májusban” – ismertette Árva-Nagy Sándorné.
KAPCSOLÓDÓ HÍREK

ÚJABB INNOVÁCIÓ AZ EÖTVÖSBEN!
Újabb innováció az Eötvösben! Nyelvi laborral a modern nyelvtanulásért GINOP-6.1.3-17-2018-00036 „Idegen nyelvi készségek fejlesztése a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrumnál” projekt keretén belül nyelvi labor került kialakításra a Hódmezővásárhelyi SZ
HSZC
Megújul a HSZC Makói Návay Bajza utcai intézménye
A Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum 1 939,476 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült.
HSZC

A jövőt kínálják a fiataloknak – A BYD és a HSZC együttműködése
A szakképzésben tanuló fiatalok számára különösen fontos szándéknyilatkozatot írtak alá a szegedi BYD, a KIM és a térség oktatási intézményei, köztük a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum.
HSZC