Ugrás a fő tartalomra

6800 Hódmezővásárhely, Bajcsy-Zsilinszky Endre u. 7-9.


+36 (62) 202-475

Széchenyi 2020

Hírek


2024. dec. 17.
HSZC
  • rendezvény
  • HSZC Makói Návay Lajos Technikum és Kollégium

109 makói keris diák kapott kék szalagot

A HSZC Makói Návay Lajos Technikum és Kollégium szalagavató báljának adott otthont szombat este az Erdei János Városi Sportcsarnok. Az ünnepségen 109 végzős diákra tűzték fel a kék szalagot. Kincses Tímea, a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum főigazgatója mondott köszöntőt. A bált Papós András, a Návay igazgatója nyitotta meg.

109 makói keris diák kapott kék szalagot

Hosszú hónapok óta készültek a Hódmezővásárhelyi SZC Návay Lajos Technikum és Kollégium végzősei erre az ünnepi eseményre. Nem csak a keringőket, illetve az osztálytáncokat tanulták, hanem lélekben is rá kellett hangolódniuk életük ezen fontos mérföldkövére. A makói Keri fennállása óta a szombat esti szalagtűző volt már a sorban a 101. Ez hatalmas szám egy iskola életében, így elmondható, hogy nem csak az intézmény, hanem az egész város közössége számára kiemelkedő rendezvénynek számít. A szervezők most is mindent megtett annak érdekében, hogy a 109 végzősnek, illetve családjuknak és a meghívott vendégeiknek sokáig emlékezetes maradjon ez a nem mindennapi program.

A jelenlévőket – a végzősöket külön kiemelve – Kincses Tímea köszöntötte. A Centrum főigazgatója a beszédében elmondta: „Minden állandó változásban van. Változunk, ahogy idősödünk és változások vannak környezetünkben is. Nincs semmi félelmetes ezekben a változásokban. A rugalmas gondolkodás elfogadja a változást és nem ragaszkodik a múlthoz. Ahelyett, hogy siratná a változást, új szépséget és reményt talál benne.”

A főigazgató kitért arra is, hogy az elmúlt 100 esztendőben az egykori kereskedelmi iskola is számos változást, bővítést élt meg. Ezek a változások azt alapozták meg, hogy a Keri 2024-re Makó és térsége legnagyobb szakképző intézményévé nőhesse ki magát. Ennek köszönhetően az itt tanuló közel 700 diák és felnőtt kiváló szakemberként lép ki a munkaerőpiacra.

Az eltelt egy évszázad alatt sok név- és képzési profilváltást élt meg a Keri, hiszen volt kereskedelmi középiskola, szakközépiskola, közgazdasági gimnázium, majd technikum, szakgimnázium, napjainkban pedig szakképző intézmény, valamint 1976 óta kollégiummal is kibővült. Jelenleg 9 ágazat 15 szakmájából választhatnak a szakképzés iránt érdeklődők.

A szerkezeti változásokkal párhuzamosan – folytatta a főigazgató – az intézmény infrastruktúrája is fejlődött. A kezdetekben még önálló épülete sem volt a kerinek, napjainkra már hárommal is rendelkezik: a Posta utcai főépület és a mellette lévő kollégium, valamint a Bajza utcai telephely. Itt hamarosan egy óriási, összesen 2 milliárd forintos beruházás indul, melynek köszönhetően 2026-ra a Návay technikum lesz a vármegye egyik legmodernebb szakképző komplexuma.

A szombati bált Papós András nyitotta meg. A Návay technikum igazgatója – matematika szakos pedagógusként – a számok világa köré építette fel beszédét. Öt év telt el azóta, hogy a végzősöket újból a hagyományos módon ünnepelhetik a Keriben. 109 szalag talált gazdára, 12 szakma, 8 ágazat végzőse kapta meg.

Az igazgató egy másik szakot, a történelmet is segítségül hívta, mikor a beszédén gondolkodott. Ugyanis történelmi volt ez a szalagavató, hiszen olyan szakma tanulói is végeznek, akik eddig soha, ők az ácsok. Emellett azzal is történelmet írt a Keri, hogy a turisztikai technikusok is most elsőként fejezik be a képzésüket. Tréfásan meg is jegyezte: ők épp 13-an vannak, de a babonások kedvéért hozzászámolja az osztályfőnököt és a TOTO-nyelvére lefordítja, akkor az 13+1, ami nem csak 14, hanem egyben telitalálat is. Az is történelmi, hogy a 10 végzős kereskedő a mai világhoz igazodva most először szerez webáruházi technikusi végzettséget is.

Papós András kiemelte: az iskola a történelmének a második száz évét kezdte meg, új fejezettel, új érzésekkel és új szakképzési rendszerrel. Igazi matematikusként zárta a beszédét: 451 szót mondott el, ami nem prímszám ugyan, de páratlan, mint a mai este.

Az öt végzős osztály 109 diákja miután megkapta a kék szalagját, a kiváló tánctudását is megcsillogtatta. A klasszikus keringők ruhái, illetve lépései és mozdulatai megmaradtak, de a mai kor zenéi kerültek terítékre. Akadt olyan csoport, melynek tagjai a Metallica: Nothing else mattersre keringőztek. Az ünnepi műsort az iskola jelenlegi és egykori diákjainak produkciói színesítették, a koronát pedig az öt osztály közös tánca tette fel a szalagavató zenés programjára.

Képek forrása: Makói Városi Televízió Facebook oldala

GALÉRIA

Galéria

Návay Szalagavató
Návay Szalagavató
Návay Szalagavató

Megosztás

KAPCSOLÓDÓ HÍREK


Návay - Neumann Egyetem

A makói Keribe gurult a kecskeméti egyetem

A Neumann János Egyetem speciális bemutató- és oktatójárműve érkezett a Hódmezővásárhelyi SZC Makói Návay Lajos Technikum és Kollégiumba. A kecskeméti felsőoktatási intézmény és a Centrum évekkel ezelőtt együttműködési megállapodást kötött és ennek a keretében jött két napra a Maros-parti városba a Neutech Guruló Egyetem.

2024. dec. 18.
HSZC
Karácsonyi üdvözlet

Áldott karácsonyi ünnepeket kíván a HSZC!

Áldott, szeretetteljes ünnepeket és sikerekben gazdag boldog új évet kíván a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum!

2024. dec. 18.
HSZC
Rendőrségi együttműködés aláírása

Együttműködési megállapodást kötött a HSZC és a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hosszú ideje dolgozik közösen a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum (HSZC) és a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság. Ezt a mindkét fél által gyümölcsöző kapcsolatot egy együttműködési megállapodással pecsételték meg. A megállapodást ünnepélyes keretek között kedden írta alá Kincses Tímea főigazgató, dr. Ambrus Norbert kancellár és dr. Polyák Zsolt dandártábornok, vármegyei rendőrfőkapitány.

2024. dec. 3.
HSZC


KIMIKK
CsmkikEmberi Erőforrás TámogatáskezelőEmberi Erőforrások MinisztériumaHatártalanulHódmezővásárhely mobilalkalmazásNemzeti Tehetségkutató Program
Széchenyi 2020

    • SZC logo fehér
    • Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum

      6800 Hódmezővásárhely, Bajcsy-Zsilinszky Endre u. 7-9.

    • Telefon: +36 (62) 202-475

      E-mail: hszc.titkarsag@hiszk.hu

      OM azonosító: 203039

      Felnőttképzési nyilvántartás száma: B/2020/007549; E/2020/000182


    2024Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum