KIEMELT INFORMÁCIÓ
Pályaválasztás előtt állsz?
Tovább olvasomKIEMELT
Kövess Bennünket az INSTAGRAMON is!
Tovább olvasomBemutatkozás
Kedves Látogatók!
A Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum 2015. július 1-én kezdte meg működését. A Centrumhoz tartozó 7 szakképző intézmény 4 városban folytat jelen és jövő gazdasági kihívásaihoz igazodó szakképzési tevékenységet. Három városban van lehetőség a Centrumunkhoz tartozó kollégium igénybevételére, így az ország bármely pontjáról érkezhet hozzánk tanuló, az elhelyezése biztosított lesz. Elsődleges szempontunknak tekintjük a színvonalas, gyakorlatorientált és versenyképes tudás átadását a diákok számára, amelyet a későbbiekben a munkaerőpiacon is kamatoztatni tudnak.
Iskoláinkban nagy figyelmet fordítunk minden egyes tanuló magas színvonalú oktatására, emellett pedig kiemelt feladatunknak tekintjük a hátrányos helyzetű és a tanulási nehézséggel küzdő diákok felzárkóztatását, készségfejlesztését, szakmához jutását. Ezt többek közt olyan programok segítségével tesszük, mint a Dobbantó program.
A pályaválasztás előtt álló tanulók Centrumunkban a képzések széles köréből választhatják ki azt, amelyet később nemcsak szakmájuknak, de hivatásuknak is nevezhetnek. Ehhez segítségükre van, hogy iskoláinkban XXI. századi digitális környezetben, jól felszerelt tanműhelyekben, tapasztalt szakoktatók kezei alatt sajátíthatják el a kiválasztott szakma minden fortélyát, s így a későbbiekben belőlük is a legkiválóbb szakemberek válhatnak.

Intézményeink
Hírek

Nyílt napok iskoláinkban!
Nézz szét képzéseink között nyílt napjainkon és pályaorientációs rendezvényeinken!
- pályaorientáció
- általános iskolásoknak
- HSZC iskolái
Mesterségek éjjele a HSZC intézményeiben
Novemberben több időpontban 8 helyszínen várták az érdeklődőket a Mesterségek éjjelére, ahol a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum intézményeiben ismerkedhettek a szakmák világával. A programok Hódmezővásárhely mellett Szentesen, Makón és Csongrádon is megvalósultak kivételes lehetőséget teremtve arra, hogy a látogatók közelebbről megismerjék a helyben oktatott szakmák sokszínűségét.
- rendezvény
- pályaorientáció
- általános iskolásoknak
- HSZC iskolái
Energetikai fejlesztések a HSZC szentesi intézményeiben
Jelentős energetikai fejlesztések valósultak meg a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum szentesi szakképző intézményeiben. A nyílászárók cseréjén, gázkazáncserén és a termálfűtésre való átálláson túl napelemeket szereltek fel három iskola épületére is, így csökkentve az épületek nem megújuló energiafelvételét. A részleteket Hegedűs Zoltán, a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum kancellárja ismertette.
- HSZC Szentesi Boros Sámuel Technikum
- HSZC Szentesi Zsoldos Ferenc Technikum
- HSZC Szentesi Pollák Antal Technikum
- HSZC iskolái

Büszkeség: Miniszteri Elismerő Oklevelet kapott HSZC két pedagógusa
A kulturális és innovációs miniszter elismerő oklevelét vehette át kiemelkedő szakmai tevékenységéért Balázsné Szabó Erzsébet, a HSZC Szentesi Zsoldos Ferenc Technikum igazgatóhelyettese, és Várkonyi István a HSZC Csongrádi Sághy Mihály Technikum Szakképző Iskola és Kollégium oktatója.
- HSZC Szentesi Zsoldos Ferenc Technikum
- HSZC Csongrádi Sághy Mihály Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
- elismerés
Aktuális projektek
A GINOP-6.1.3-17-2018-00036 azonosítószámú „Idegen nyelvi készségek fejlesztése a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrumnál” című projekt a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum tagintézményeiben valósul meg a Széchenyi 2020 program keretében, 149,97 millió forint európai uniós támogatás segítségével.
GINOP-6.2.3-17 „A SZAKKÉPZÉSI INTÉZMÉNYRENDSZER ÁTFOGÓ FEJLESZTÉSE” a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum 453,91 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert a szakképzésben tanulók, végzettség nélküli iskola elhagyásának csökkentésére és az alapkészségek fejlesztésének támogatására. A 2017. december 15-én elkezdődött projektben 30 hónapon keresztül valósulnak meg olyan célzott fejlesztések, amelyek hozzájárulnak a korai iskolaelhagyás visszaszorításához.

Elérhetőség
Telefon:
+36 (62) 202-475
Központi ügyfélszolgálat:
+36 (62) 202-475
E-mail cím:
hszc.titkarsag@hiszk.hu
Székhely:
6800 Hódmezővásárhely, Bajcsy-Zsilinszky Endre u. 7-9.
Postacím:
6800 Hódmezővásárhely, Bajcsy-Zsilinszky Endre u. 7-9.
