2017. május 5. (péntek)

Versenyeken elért kimagasló eredményeink

2017. május 2. (kedd)

Ballagás 2017

2017. április 13. (csütörtök)

Cool-túra az AJKP-soknak

Az Arany János Kollégiumi Program évek óta gondoskodik kollégistáiról, szervez színes, változatos programokat számukra.
Ezúttal Szegedre és Ópusztaszerre látogatott a csapat. Szegeden megnézték a Hősök Kapuját, a Dómot, az árvízi emlékművet, majd volt, aki a Napfényfürdőben, mások a Vadasparkban pihenték ki magukat.
Ópusztaszeren természetesen nem maradhatott ki a Feszty körkép, utána kézműves foglalkozáson nyertek bepillantást őseink mesterségeibe, majd a Csillagösvény útvesztőjéből keresték a kiutat.
A kis közösséget az együtt átélt élmények még inkább összekovácsolták.

2017. április 6. (csütörtök)

Szakmák Éjszakája, Makó

2017. április 6. (csütörtök)

Szakmák Éjszakája Csongrád

2017. április 6. (csütörtök)

Szakmák Éjszakája Szentes

2017. április 6. (csütörtök)

Szakmák Éjszakája 2017. április 21.

2017. március 29. (szerda)

Próbáld ki magad! 2017

A Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum negyedik alkalommal rendezte meg Próbáld ki magad! című játékos szakmaismereti vetélkedőjét az általános iskolák hatodik-hetedik-nyolcadik osztályos tanulói számára.

Célunk a szakképzés, a szakmák népszerűsítése. Szeretnénk játékos vetélkedő formájában megismertetni a különböző mesterségekkel az általános iskolás tanulókat, ezáltal is segítve őket a pályaválasztásban. A rendezvény messzebb mutató üzenete, hogy jól képzett szakemberek, mesterek nélkül nehezen boldogulnánk a mindennapi életben. Bízunk benne, hogy vetélkedőnk segít ennek felismerésében, és a fiatalok szemében emelkedni fog a szakképzés, a szakmák presztízse, ezáltal a jövőben egyre többen orientálódnak majd általános iskolás tanulmányaik befejeztével a szakképzés irányába.

A vetélkedőn 12 iskola 44 csapata vett részt. A feladatok között szerepelt puzzle, origami hajtogatása, különböző tárgyak súlyának felbecslése, fűszertotó, vicces versírás faipari szakkifejezésekkel tűzdelve, sebkötözés, sőt még divatbemutató is.

A zsűri elnöke:

Kummer Zoltán (a Legrand Magyarország Zrt vevőszolgálati és képzési vezetője)

A zsűri tagjai:
1. Meszlényi Tamásné Marika: (az Elegance Fodrászszalon vezetője, mesterfodrász, szakoktató)
2. Kovács Kata (a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Ipari Kamara vezető szakképzési tanácsadója)
3. Bajnóczi Lajos (szakoktató, Villeroy & Boch Magyarország Kft )
4. Nagy Ernő (Lemeztechnika Kft műszaki vezetője)

Szponzoraink értékes ajándékaiért érdemes volt küzdeni. Az első három helyezett csapat és nyereményeik:

I. HELYEZETT: ÉDES HÁRMAS (Bodzsár Mira, Kiss Boglárka, Gémes Emese - Bethlen Gábor Református Gimnázium)

3 db tablet (Legrand Zrt)
3 db ajándékutalvány (Elegance Fodrászszalon) Meszlényiné Tamásné mesterfodrász
3 db mappa írószerekkel (Gasztroker Alapítvány)
3 db könyv (Magyar Turisztikai Ügynökség)
3 db belépő a Makói Hagymatikum Élmény és Gyógyfürdőbe
3 db 10 alkalmas bérlet (Hmvh. Török Sándor Strandfürdő és Gyarmati Dezső Sportuszoda)
1 db torta (HSZC)

II. HELYEZETT: SÁMSONI ANGYALOK (Orovecz Noémi, Bohr Petra, Thielicke Tilda: Békéssámsoni Általános Iskola)

3 db tablet (Lemeztechnika Kft)
3 db csavarhúzókészlet (Metalucon Kft Mindszent)
3 db könyv (Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata)
3 db belépő a Makói Hagymatikum Élmény és Gyógyfürdőbe
1 db torta (HSZC)

III.HELYEZETT: NAGYFIÚK (Győri Imre, Hajnal Róbert, Kozma László: Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola)

3 db 32 GB pendrive (Süd-Alu Kft)
3 db hátizsák (Süd-Alu Kft)
3 db könyv (Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata)
3 db belépő a Makói Hagymatikum Élmény és Gyógyfürdőbe
1 db torta (HSZC)

A rendezvény sikeres lebonyolításában és támogatásukért szeretnénk köszönetünket kifejezni szponzorainknak:

Legrand Zrt
Metalucon Fémszerkezeteket Gyártó és Forgalmazó Kft. (Mindszent)
Süd-Alu Kft
Lemeztechnika Kft
Hagymatikum Élmény és Gyógyfürdő
Villeroy & Boch Magyarország Kft
Gasztroker Alapítvány
Bűbáj Szépségszalon, Bertáné Csépán Erzsébet kozmetikus
Meszlényiné Tamásné mesterfodrász, Elegance fodrászszalon
Hódmezővásárhelyi Török Sándor Strandfürdő és Gyarmati Dezső Sportuszoda
Prima-Protetika Kft
Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata
Hordó Pizzéria
Magyar Turisztikai Ügynökség
Bessenyei Ferenc Művelődési Központ
Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum (HSZC)

2017. február 20. (hétfő)

KLÍMAGÁZ MEGÚJÍTÓ KÉPZÉS

2017. március 03.

a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Sághy Mihály Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiumában

A Nemzeti Klímavédelmi Hatóság a Szakképzési Centrumokkal közösen klímagáz megújító képzést indít a következők szerint:

Képzés helye: Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Sághy Mihály Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma, Csongrád, Gyöngyvirág u. 18.

Képzés időpontja:2017. március 3.

Képzésre jelentkezés: Nemzeti Klímavédelmi Hatóság honlapján: http://nkvh.kormany.hu/

Hasznos információk:

A képzés reggel 8:00-kor kezdődik 4 óra elméleti órával, melyet egy 1 órás gyakorlati óra követ (45 perces órák). A megújító vizsga még az oktatás napján lebonyolításra kerül.

A képzések minimum 10 fő jelentkezése esetén indulnak el. Amennyiben a létszám nem éri el a megállapított minimum létszámot, a jelentkezőket automatikusan a következő képzési időpontra soroljuk át.

Elérhetőségek, ahol további információ kérhető:

http://nkvh.kormany.hu/

F-Gáz képzéssel kapcsolatos kérdések esetén hívható szám:

Tel:      +36-1/795-5056

            +36-1/795-2379

Telefonos ügyfélszolgálat: hétfő - csütörtök 9:00 - 16:00 óráig

F-Gáz képzésekkel kapcsolatos kérdések esetén használható e-mail cím:

e-mail:

 

2017. február 8. (szerda)

Próbáld ki magad!

Kedves ötödik, hatodik, hetedik és nyolcadik osztályos Diákok!

Az elmúlt évek sikeres Próbáld ki magad! elnevezésű játékos szakmaismereti vetélkedő folytatását tervezzük. Célunk a szakképzés, a szakmák népszerűsítése, a pályaválasztásotok támogatása. Szeretnénk, ha játékos vetélkedő formájában ízelítőt kapnátok a különféle mesterségekből. Egy előzetes internetes forduló után kerül majd sor a döntőre, várhatóan 2017. március 29-én, szerdán 9 órakor Hódmezővásárhelyen, a Fekete Sas emeleti termében, ahol kreativitást igénylő, ügyességi feladatok várnak a három fős csapatokra. A korábbi „Próbáld ki magad” vetélkedőkről Facebook oldalunkon további információkat, fotókat találnak az érdeklődők.

Plusz pontra tehetnek szert a csapatok, ha frappáns, stílszerű csatakiáltással, illetve szakmunkásnak öltözve érkeznek a döntőre. Természetesen a HSZC intézményeiben oktatott szakmákra gondolunk elsősorban. Várjuk tehát a kis szakácsokat, villanyszerelőket, ápolókat, kőműveseket, szobafestőket, fodrászokat, idegenvezetőket, eladókat, stb. A legaktívabb szurkolótábor is jutalomban részesül.

Várjuk jelentkezéseteket, hogy idén is valamennyi résztvevő szép emlékekkel, szponzorainknak köszönhetően pedig értékes díjakkal gazdagodva térjen haza.

Az esemény fővédnöke Hegedűs Zoltán Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város alpolgármestere.

A rendezvényt zenei- és bűvész produkciók színesítik.

A játékra jelentkezni, illetve az online tesztet kitölteni 2017. február 28-ig az alábbi felületen lehet:

Próbáld ki magad

Üdvözlettel és köszönettel:

HSZC Marketing munkacsoport Hódmezővásárhely, 2017. február 1.

Oldalak

Feliratkozás HSZC RSS csatornájára