Bemutatkozás

9

Tagintézmény

89

Szakma

490

Munkatárs

A Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum 2015. július 1-én kezdte meg működését. A Centrumhoz tartozó 9 tagintézmény 4 városban folytat jelen és jövő gazdasági kihívásaihoz igazodó szakképzési tevékenységet. Három városban van lehetőség a Centrumunkhoz tartozó kollégium igénybevételére, így az ország bármely pontjáról érkezhet hozzánk tanuló, az elhelyezése biztosított lesz. Elsődleges szempontunknak tekintjük a színvonalas, gyakorlatorientált és versenyképes tudás átadását a diákok számára, amelyet a későbbiekben a munkaerőpiacon is kamatoztatni tudnak.
Iskoláinkban nagy figyelmet fordítunk minden egyes tanuló magas színvonalú oktatására, emellett pedig kiemelt feladatunknak tekintjük a hátrányos helyzetű és a tanulási nehézséggel küzdő diákok felzárkóztatását, készségfejlesztését, szakmához jutását. Ezt többek közt olyan programok segítségével tesszük, mint a Dobbantó program.
A pályaválasztás előtt álló tanulók Centrumunkban a képzések széles köréből választhatják ki azt, amelyet később nemcsak szakmájuknak, de hivatásuknak is nevezhetnek. Ehhez segítségükre van, hogy iskoláinkban XXI. századi digitális környezetben, jól felszerelt tanműhelyekben, tapasztalt szakoktatók kezei alatt sajátíthatják el a kiválasztott szakma minden fortélyát, s így a későbbiekben belőlük is a legkiválóbb szakemberek válhatnak.

Főigazgatóság

Orvosné Bánvölgyi Éva

Főigazgató-helyettes

Süliné Juhász Márta

Gazdasági vezető

Főigazgatóság - titkárság

Orbánné Puruczkai Diána

Titkársági gazdasági ügyintéző

Pénzügy

Bánné Szécsényi Annamária

Pénzügyi csoportvezető

Konyecsni Irén

pénzügyi ügyintéző

Tóth Vivien

pénzügyi ügyintéző

Domonkos Tamás

eszközkezelő

Munkaügy

Fehér Rózsa

Munkaügyi-jogi csoportvezető

Varga Nóra

munkaügyi ügyintéző

Kovácsné Bozó Eszter

munkaügyi ügyintéző

Jog

Dr. Ambrus Norbert

adatvédelmi tisztviselő

Beszerzés

Sófalvyné Perjés Katalin

Beszerzési csoportvezető

Benyhe Mária

beszerzési ügyintéző

Kis-Bicskei Anett

beszerzési ügyintéző

Csizmadia Annamária

beszerzési ügyintéző

Pályázat

Mazur Márta

pályázati - pénzügyi ügyintéző

Sipos Ágnes

pályázati - pénzügyi ügyintéző

Tóth Beáta

Pályázati ügyintéző

Basits Ferenc

GINOP-6.2.3-17 projektmenedzser

Tanügy igazgatás

Dr. Asztalos Hajnalka

Intézményfelügyeleti szakértő

Kispál-Pap Flóra

Tanügyi ügyintéző

Angyal Zsolt

Tanügyi ügyintéző

Felnőttképzés

Bódiné Gál Gyöngyi

Felnőttképzési csoportvezető

Rózsa Andrea

felnőttképzési ügyintéző

Gárgyán Ildikó

felnőttképzési ügyintéző

Marketing

Czuczi Márta

Informatikai-marketing ügyintéző

Műszaki

Juhász László

műszaki ügyintéző

Visszahívást kérek
close slider

Kapcsolat